Rudolf Steiner nagyon jó összefoglalta egyik könyvében a szellemtan fogalmát, fontosságát:

„A szellemtan, ha valóban az emberek szívében fog élni, át fogja hidalni a fizikai és a szellemi világ közötti kezdeti szakadékot, hogy éppen ez lesz a szellemtannak az életben kifejtett hatása, ez lesz az értéke az életben. A szellemtudománynak az meg valóban csak a kezdete, amikor az ember abban látja a dolgoknak lényeget, hogy megtanuljon néhány szellemtani fogalmat és gondolatot, például az emberi lény részeit vagy azt, hogy mi mindenben részesülhet az ember a szellemi világból.

Csak ha már tudjuk, hogy hogyan nyúl bele a szellemtan egész életünkbe, akkor teremti meg a hidat a fizikai és szellemi világ között, de akkor valóban, gyakorlatilag is megteremti azt.
Akkor majd nem csak passzívan viselkedünk azokkal szemben, akik átmentek a halál kapuján, hanem aktív kapcsolatban maradunk velük, eleven érintkezésében és tudunk nekik segíteni.

Ehhez azonban szükséges, hogy a szellemtant bevigyük az emberek tudatába, ha a világunk egészet nézzük, ahhoz egyaránt hozzátartozik a fizikai lét és a fizikaiság fölötti szellemi
lét, s hogy az ember nemcsak azért van a földön, hogy születése és halál között összegyűjtse saját magának a fizikai lét gyümölcseit, hanem azért is, hogy felküldje a fizikaiság feletti világba azt, amit csak fizikai síkon lehet megtapasztalni, ami egyáltalán csak ezen a síkon létezhet!

Itt a földi életben úgy tűnik a szellemtan csak teória, csak egy olyan világnézet, amit az ember azért tesz magáévá, mert érdekli. Halálunk után viszont ez az a fáklya, amely a halál és az újraszületés között bevilágítja a szellemi világot! Aki itt a földön megveti a szellemtant, az nélkülözni fogja ezt a fáklyát; halála és újraszületése között le fog tompulni a tudata.