A középkor hajnalán a kereszténységben kialakult egy olyan felfogás, hogy Krisztus kereszthalála az Ördögnek fizetett olyan váltságdíjként is tekinthető, amelynek révén Jézus felszabadította az embereket az Ördög hatalma alól. A katolikusok szerint az Ördög hatalmában lévőkből Krisztus nevével lehet kiűzni az Ördögöt. Ezt a felfogást exorcizmusnak nevezik. A középkor során egyre általánosabbá vált az ördögökben való hit, ennek következtében a népi hiedelmek és babonák is mind nagyobb hatalmat tulajdonítottak nekik. Az egész Európában elterjedt népi hiedelmek szerint az Ördög nemcsak személyesen képes megjelenni, hanem maga helyett apróbb, illetve nálánál alsóbbrendű szellemeket is az emberekre tud küldeni. Ilyenek lehetnek például a lidércek, a manók, a boszorkányok, a koboldok, a törpék, vagy esetleg a gonosz tündérek. A keresztény hitbe beleívódott az az elképzelés, hogy bár létezik az ördögök által igazgatott kénköves pokol, annak minden szörnyűséges kínjával együtt, mégis Szűz Mária közbenjárásával és az egyház segedelmével az Ördögnek lelküket eladó elkárhozottak is megmenekülhetnek a pokoltól

A katolikus felfogás szerint az emberek egy részét azért volt képes megszállni az Ördög, mert életüket megzavarta a bűn, és a rossz foglalta el azt a helyet, ahol az Isten szeretne lakozni. Jézus Krisztus azért jött el az emberek közé, hogy az embert megszabadítsa ennek a bűnnek és a rossznak az uralma alól. Mindebből az következik, hogy Jézus démonokat űzött ki, vagyis a gonosz lélektől megszállott embereket megszabadított azért, hogy helyet teremtsen bennük Istennek. A katolikus egyházban folytatott exorcizmus Jézusnak ezt a példáját követi, vagyis az imádság erejével kiűzi az ördögöt, és ezzel a bűnt az emberek lelkéből, ami által utat nyit számukra Isten befogadására. Az 1673-ban elfogadott A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír erről: "Az (…) ördögűzés a gonoszlelkek kiűzését célozza, vagy a megszállottságtól akar megszabadítani, és ezt Jézus lelki hatalmával teszi, amit Ő az Egyházra bízott." Ez a katekizmus már pontosan megnevezte azt is, hogy mit jelent az Ördög által megszállottnak lenni: "Ha valaki nagy számban használ ismeretlen nyelvekből származó szavakat, vagy megérti azokat, távoli vagy rejtett dolgokról tud, képességeit meghaladó erőről tesz tanúságot, s mindezzel együtt heves ellenállást tanúsít Istennel, a Szűzanyával, a kereszttel és a szentképekkel szemben." Mindebből az következik, hogy az ördögűzés a katolikus egyháznak abban a hitében gyökerezik, hogy a Sátán és a gonosz lelkek léteznek, és az ördög, illetve a gonosz lelkek olyan káros befolyást gyakorolnak az emberekre, mint amilyen a megtévesztés, a kétszínűség, a hazugság és a zűrzavar.

A keresztény tanítás szerint minden hívő a keresztelésekor meghívást kapott az életszentségre, minden emberben teremtettsége okán jelen van az istenképiség. Ezt az istenképiséget az ősbűn, valamint a személyes bűnök elhomályosították, de a tökéletességre törekvő ember hősies példamutatásával és szeretetével képes felragyogtatni magában ezt az istenképiséget, ezáltal pedig szentté válik. A keresztény szentek iránti tisztelet és elismerés tehát visszaszármazik a Teremtőre, aki minden szentség ősforrása. A kereszténység szentjei közül sokan voltak olyanok, akiket megkísértett az ördög, de szembeszálltak vele, képesek voltak azt környezetükből elűzni, és csodatételeikkel híveiket Istenhez közelebb hozni. Az ápolók védőszentjeként is tisztelt Szent Ágotát (?-205) például olyképpen kísértette meg az ördög, hogy a kereszténységgel leszámolni igyekvő római hatalom szüzességi fogadalmának megtörése érdekében egy bordélyházba záratta őt. Bár Szent Ágotát tüzes rudakkal kínozták, testét vashorgokkal szaggatták, mégsem engedett a kísértésnek, és nem szegte meg szüzességi fogadalmát. Ekkor kínzói levágták a melleit, de sebei csodálatos módon begyógyultak, amikor Szent Péter megjelent előtte. A rómaiaknak végül úgy sikerült meggyilkolniuk őt, hogy izzó szénnel kevert cserépdarabok közt hempergették. A Diocletianus császár parancsára kivégzett Antiochiai Szent Margit (?-304?) vértanút a Tizennégy Segítő Szent egyikeként tartják számon. A hagyományok szerint apja pogány volt, de nevelőjének hatására kereszténnyé vált. Egy Olybrius nevű pogány prefektus beleszeretett, akinek közeledését azonban visszautasította. Mivel bátran kereszténynek vallotta magát, tömlöcbe vetették. Börtönében az ördög sárkány alakjában jelent meg előtte, sőt a szörny le is nyelte, de Margit a sárkány gyomrában is magasra emelte a feszületet, aminek következtében a szörny gyomra megrepedt, és Margit így kiszabadulhatott. Ekkor az ördög démonokat, gonosz szellemeket küldött rá, de erős hitével azokat is sikerült elűznie. Börtönbeli szenvedéseinek láttán pogányok ezrei tértek keresztény hitre, ezért Margitot a rómaiak nyomban lefejezték.

A koraközépkori szentek közül a Párizs védőszentjeként tisztelt Szent Genovévát (422 körül-500 körül) is megkísértette az ördög, méghozzá oly módon, hogy az egyik alkalommal, amikor Genovéva a templomba ment imádkozni, az ördög elfújta a kezében tartott gyertyát. Genovéva azonban nem ijedt meg, hanem az imádság erejével elűzte magától az ördögöt, hitében pedig még tovább erősödött. Az ír származású, és valószínűleg az V század derekán született Szent Brigitta (?-525) apátnőt legendája korának egyik leghatékonyabb ördögűzőjeként tartja számon. A hagyomány szerint Írországban ő alapította az első zárdát, imái révén pedig számos csoda történt. Hitében rettenthetetlen volt, ezért az ördög imájának erejétől fejvesztve menekült. Ma elsősorban Írország védőszentjeként tisztelik, de őt tartják például a költők, a fejőnők és a népi gyógyászattal foglakozók védőszentjének is. Az Írországban született, ám mégis a skótok megtérítésében meghatározó szerepet játszó Szent Kolumba (521-597) aszkétikus, önmegtartóztató életvitelével, illetve csodáinak és próféciáinak erejével tudott óriási befolyást gyakorolni kortársaira. A népi hagyomány éppen ezért úgy tartja, hogy ő űzte ki az ördögöket Skóciából, és az ő iránta érzett tisztelet már elég is mind a mai napig ahhoz, hogy erre a földre vissza se térjenek soha többé. Az aranyművesek, lakatosmesterek és ékszerészek védőszentjeként számon tartott Szent Dunstan (909-988) püspök szigorú következetességgel lépett fel az erkölcstelenséggel szemben, akár közemberről, akár pedig királyról volt szó. Emberi méltósága, tartása és erős hite sokakat visszatérített a jó útra, elűzve híveitől a gonoszt. Legendája szerint egy alkalommal harapófogóval tépte ki az ördögöt egy emberből, máskor pedig az orránál fogva ejtette foglyul a gonoszt. A svábföldi családból elszármazott Szent Wolfgang (924-994) püspököt a hagyomány szerint Jézushoz hasonlóan többször is megkísértette az ördög. A csehek és a magyarok keresztény hitre való térítésében egyaránt szerepet játszó Szent Wolfgangnak az ördöggel folytatott legendás küzdelme tulajdonképpen nem más, mint a pogánysággal szembeni küzdelmének a jelképe. Az erdészek védőszentjeként tisztelt Gualbert Szent János (993-1073) a hagyomány szerint nagypénteken egy gyilkosból kiűzte az ördögöt, ezért a művészeti ábrázolásokon gyakran jelenítették meg úgy, hogy lábaival éppen az ördög testét tiporja el

A középkor későbbi századaiban az ördögökkel kapcsolatos népi hiedelmek és egyházi tanítások elsősorban abban a tekintetben különültek el egymástól, hogy míg a népi hiedelmekben a gonosz konkrét alakot öltve végezte ártó tevékenységét, addig az egyházi tanítások szerint az ördög alattomosan, a szellemet megszállva tette kiszemelt áldozatát ellenszegülővé a keresztény hittel szemben. A skolasztika atyjaként emlegetett Szent Anzelm (1033-1109) püspök és egyháztanító nagy szerepet játszott a pápák hatalmának megerősítésében a világi uralkodókkal szemben. Fellépett a rabszolgatartás ellen, illetve szembeszállt a szerzetesség körében tapasztalható fegyelmi lazulással is. A szerzetesek körében terjedő világias életformát a gonosz kísértésének tekintette, ezért úgy tartották, hogy a szigorú fegyelem visszaállítása révén ő szabadította meg ezeket a szerzeteseket az ördög hatalmától. Szent Krisztina (1150-1224) "a csodálatos" szűz, a mai Belgium területén született. Huszonkét esztendős volt, amikor különös, görcsös roham tört rá, majd összeesett. Mivel halottnak hitték, ezért nyitott koporsóban bevitték a templomba, hogy gyászmisét mondjanak a lelki üdvéért. A templomban Krisztina váratlanul felült koporsójában és lassan a templom mennyezetéig lebegett (levitáció). A hívők ijedtükben kiszaladtak a templomból, a pap azonban ottmaradt, és megpróbálta rábeszélni a lányt, hogy bocsátkozzon alá, ő azonban azt felelte, hogy a bűnös emberi testek kigőzölgésétől menekült oda. Elmesélte a papnak még azt is, hogy valóban meghalt, előbb a pokol tüzére került, onnan a purgatóriumba, végül pedig a mennyeknek országába emelkedett. Az állította, hogy azért engedett meg neki onnan a földre való visszatérés, hogy imádkozhasson a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Később lakatlan helyekre húzódott, rongyokban járt, időnként égő kemencékbe bújt, de testét nem perzselték meg a lángok. Személye egyházi körökben nagy nyugtalanságot keltett. Voltak olyanok, akik szerint Krisztinát megszállva tartotta az ördög, mások szerint éppen ellenkezőleg, mert a fohászaival ő az, aki képes a bűnös lelkeket kiszabadítani a Sátán hatalmából.

Az ördögök és a túlvilági gonosz létezésébe vetett meggyőződés az újkorban sem gyengült. Emiliáni Szent Jeromos (1486-1537) azért szervezett Itália szerte árvaházakat elhagyott gyermekek, illetve menedékhelyeket züllött leányok számára, hogy megszabadítsa őket az ördög hatalmától és az örök kárhozattól. 1528-ban új szerzetesrendet is alapított, amely fő feladatának az árvaellátást választotta, nem csoda hát, ha ő az árvák és elhagyott gyermekek védőszentje, és gyakran úgy ábrázolják személyét a képzőművészeti alkotások, amint éppen egy ördög megszállta gyermeket gyógyít ki a görcseiből. A VI. Pál pápa által 1970-ben egyháztanítóvá nyilvánított Avilai Szent Terézt (1515-1582) különös látomásai során többször is megkísértette a Sátán. Karmelita társnőinek többsége azonban nem akart hinni neki, és ezért gyakran űztek gúnyt belőle, ám csak addig, amíg szemük láttára Szent Teréz a levitáció (föld fölötti lebegés) élményében nem részesült, miközben földöntúli fény sugárzott az arcáról. Látomásainak többségében az angyalokkal társalgott, és már puszta megjelenése is elegendő volt bárhol ahhoz, hogy onnan a gonosz azonnal eltávozzék. Élete során számos kolostort alapított, misztikus szellemű művei pedig a legjelentősebb spanyol írók közé emelték. Az 1938-ban szentté avatott Galgani Szent Gemma (1878-1903) személye és élete a modern kor hajnalán a középkori misztika világát idézte fel. A gyenge egészségű és deformált gerincű Gemma 1899 és 1901 között földöntúli látomások egész sorában részesült. Imádkozás közben megjelentek testén a stigmák, vagyis Krisztus sebei és a korbácsütések nyomai. Időnként, mintha a gonosz szellem szállta volna meg, őrjöngeni kezdett, leköpte a feszületet, vagy szétszaggatta a rózsafüzérét. Lucca lakói közül, ahol Gemma szigorú, önmegtartóztató életet élt, sokan hisztérikusnak vagy bolondnak vélték, de sokan voltak olyanok is, akik meg voltak győződve arról, hogy benne a Jó és a Gonosz vívja kíméletlen küzdelmét.

Forrás: demonok.gp