A szellemek a halott személyek állítólagos testetlen lelkei. A
szellemeket gyakran ábrázolják lakatlan kísértetházakban,főleg olyan helyeken, ahol korábban gyilkosság történt. Hogy a gyilkosság áltozata egyes esetekben miért cselleng az örökkévalóságig kísértve miközben mások felszívódni látszanak, az élet egyik nagy rejtélye. A kísértet (poltergeist) szó szerint " kopogó szellem". A kísértetek jelenlétüket kopogó hangokkal és a bútorok vagy a teáskannák és lábosok dobálásával adják tudtunkra. Sokan mesélik, hogy fizikai változásokat éreztek a kísértetjárta helyeken, legfőképp hőmérsékletesést és különös hangokat. Ezek nem a képzelett szülöttei. A legtöbb kísértetjárás régi, huzatos épületekben történik. A tudósok, akik megvizsgálták a kísértetjárta helyeket, a hőmérsékletváltozásnak és a hangoknak is megtalálták a magyarázatát a huzat forrásának felderítésével. Az említett jelenségekért olyan dolgok felelősek, mint például üres rések a falak mögött vagy alacsony frekvenciájú hanghullámok mozgása, amiket olyan közönséges objektumok hoznak létre mint például a ventillátor. A kopogó szellemek New York állam északi részén 1848-ban élt két fiatal lány, Margaret és Kate Fox, akikrõl különös történetek terjedtek el. A jelenlétükben furcsa, kopogó hangokat lehetett hallani, amit késõbb a szellemvilágból érkezõ kódolt üzenetekként értelmeztek. Kérdezz bármit a szellemtõl: egy kop-pantás azt jelenti, nem, a két koppantás az igen. A Fox nõvéreknek csodájára jártak, idõsebb nõvérük szervezésében beutazták az egész országot, és még Európában is felfigyeltek rájuk a mûvelt emberek és irodalmárok, mint például Elizabeth Barrett Browning. A Fox nõvérek „megnyilatkozása" lett a modern spiritualizmus alapja, amely szerint néhány tehetséges ember különleges akarati erõfeszítés árán képes a halottak szellemével kommunikálni. Elsõsorban Keene társasága érezte magát a Fox nõvérek lekötelezettjének. Negyven évvel az elsõ „megnyilatkozás" után - lelkiismeret-furdalástól gyötörve - Margaret Fox aláírásával hitelesített beismerõ vallomást tett. A kopogó hangot álló testhelyzetben, a mozgás legcsekélyebb jele és erõfeszítés nélkül a nagy lábujj- és könyökízülete ropogtatásával váltotta ki, hasonlóan ahhoz, ahogyan nagyon sok ember képes a csuklóízületét megropogtatni. „így kezdõdött az egész. Elõször csak egyszerû trükknek látszott, anyánk megijesztésére. Késõbb, amikor olyan sok ember volt kíváncsi ránk, gyerekekre, akkor mi magunk is megrettentünk, de akkor már nem lehetett kiszállni. Senki sem gyanakodott trükkre, mert olyan kis gyerekek voltunk. A nõvérem tudatosan, anyánk pedig önkéntelenül vezetett erre az útra." A legidõsebb nõvér, aki az utazásokat szervezte, úgy tûnik, teljes mértékben tisztában volt a csalás tényével. Õt a pénzszerzés vágya motiválta. A Fox-ügynek nem az a legérdekesebb tanulsága, hogy milyen sok embert lóvá lehetett tenni, hanem az, hogy a rászedettek közül sokan még a beismerõ vallomás után sem voltak hajlandók elhinni a csalás tényét, jóllehet Margaret Fox egy New York-i színházban a nyilvánosság elõtt is bemutatta „ természetfölötti nagy lábujját". Úgy tettek, mintha Margaretet csak valamilyen racionalista ítélõszék kényszerítette volna a beismerõ vallomásra. Az emberek csak ritkán hálásak hiszékenységük leleplezéséért.